2014. augusztus 28., csütörtök

0. rész



Kim MyungSoo hazafelé sétált a gyér lámpafénnyel világított seouli utcákon.
Már megint gyalogolhatok… - gondolta magában és egy erőset rúgott az épp útjába kerülő üres sörösüvegbe, mikor felettébb érdekes hangok szűrődtek a fülébe.
Mi a …? – indult meg a pár méterrel előbbre lévő sikátor felé, amit a hangok forrásának vélt.
Bepillantva meg kellett, hogy állapítsa: nem tévedett. Egy zilált hajú, elkenődött sminkű, kifejezetten csábító megjelenésű fiú ült a földön, nagy terpeszben, magát análisan kényeztetve. Mintha észre sem vette volna a jövevényt, folytatta tovább a tevékenységét, kéjesen nyögdécselve, nyöszörögve, hátracsapott fejjel.
MyungSoo lába földbegyökerezett az intenzív élmények hatására. Tátott szájjal bámulta a maszturbáló srácot. A vére lefelé kezdett tódulni, a nadrágja egyre szűkösebbé vált számára. Nagyot nyelve kezdte lefelé húzkodni méregdrága ingjét, így próbálta takarni kezdődő erekcióját.
Ekkor a fiú sóhajtott egyet és felé fordult.
- Ha már egyszer itt vagy, segíthetnél. Egyedül nem megy… - húzta ki magából az ujjait, majd a szájához emelte őket, hogy aztán szépen lenyalogassa mindhármat.
A ficsúr ismét hatalmasat nyelt, most már kőkemény pénisszel az alsójában. Remegő lábakkal indult az őt szólító felé. Mikor odaért, tanácstalanul tekintett le rá. Ő még mindig az ujjaival foglalatoskodott, szájába fogadva szopogatta, nyaldosta őket. Most meg mit csináljak vele…?
- Ne csak állj ott, vedd le a gatyád! – a szavait alig lehetett érteni, lévén, tele volt a szája.
MyungSoo megilletődve kezdte kicsatolni az övét, aztán a nadrág gombjaihoz is elért. Ez viszont nem nagyon akart menni. Az idegen srác egy nagy cuppanás kíséretében eltávolította tagjait a szájából és felegyenesedett. Közelebb lépett a szerencsétlenkedő fiúhoz, így fedetlen merevsége az ügyködő kezekhez dörgölődött. Aprót sóhajtott az érzésre, aztán egy szempillanat alatt gombolta ki a nadrágot, és rántotta le a másik bokájáig, a bokszerrel együtt.
Ahogy megpillantotta a feszülő hímtagot, elégedetten elmosolyodott, majd végignyalt a kiszáradt ajkain.
Egyik kezével lassan felé nyúlt, aztán megtorpant. Ártatlan arccal nézett fel MyungSoora, akinek ajkai szintén kiszáradtak az intenzív vágytól, arca pedig vöröslött. Szemeiben látni lehetett, mennyire felizgult és kiéhezett.
Ezen elvigyorodva hirtelen megragadta odalenn és masszírozni kezdte, amire a másik egy hangosabb nyögéssel reagált.
Keze mozgását szüntelenül folytatva lábujjhegyre állt, hogy elérhesse a másik párnáit. A csókban semmiféle finomkodás nem volt, vadul és követelőzőn tépték egymás ajkait.
- Dugj meg…! – suttogta kéjesen az idegen partnere szájába, ezzel egyidejűleg szabad kezével megragadta partneréét és a saját, csupasz fenekére vezette.
A gazdag srácnak sem kellett több, belemarkolt a feszes hátsóba és a másik kezével a combja alá nyúlva ölbe kapta, azonnal elmerülve benne.
Mindketten jólesően felnyögtek, és együtt kezdték gyors ütemben mozgatni a csípőjüket. MyungSoo nem bírta tartani magukat, így a falhoz lépve nekidöntötte a még mindig fel-le mozgó fiú hátát, a kelleténél talán kicsit durvábban, mert az halkan felszisszent.
- Ne haragudj… - nyalt végig a sértett nyakán, és lágy csókokkal kényeztette, amolyan engesztelésképp.
- Hmh… Ott… Ott! – mart hirtelen a hátába egy sikolyszámba menő nyögéssel karöltve a csábítója.
Ő engedelmesen próbálta abban a szögben és mélységben belé lökni magát, többnyire sikeresen.
- Mih… Mi a … neved? – kérdezte a másik fülébe suttogva a szavakat, mikor már nem volt sok hátra a beteljesüléshez.
- Chen… - karolta át a nyakát egy bájos mosollyal az arcán. – Viszlát, Kim MyungSoo… - karjai megfeszültek a ficsúr nyaka körül és egy erőteljes mozdulattal eltörte a csigolyákat.
MyunSoo utolsó reakciója egy meglepett és fájdalmas nyekkenés volt, aztán holtan esett össze, így kicsusszanva az őt eddig szorosan körül ölelő, bársonyos forróságból.
Gyilkosa ügyesen ugrott talpra, majd pár rántás után élvezetét a hulla ruhájába törölte.

- Szemtanúk?
- Természetesen nem, Uram.
- Nem is vártam mást. Szép munka. Egy takarítóegység már kint is van a helyszínen. A holttestet elküldetem a csonkolóhoz. Az édesapja kap egy kis ajándékot.
- Uram.
- Most mehetsz.
- Igen is. Viszlát, uram.

Az épület folyosóján minden szempár rátapadt. Ki becsmérlően méregette, ki tisztelettel bámulta a cég – és a szakma – legjobbikát.
Ő csak semleges arckifejezéssel, néha biccentve egy kollégának tartott célirányosan a kijárat felé.
Kiérve odasétált az autóhoz, beült és beindította a motort. Épp, mikor a gázpedálra lépett volna, a telefonja egy pittyenéssel jelezte: üzenete érkezett.
Kicsit tétovázva, attól tartva, hogy netán nem Ő a feladó, nyitotta meg az ablakot.

ChenChen! Végeztél már, ugye?:) Milyen volt a munka? Kedvesek az ügyfelek? Ha ráérsz, gyere ide értem, én készen várlak, bármikor jössz! De… De azért siethetsz!:3 Szia!

A rövid kis szöveg elolvasása mosolygásra késztette. Nem kellett csalódnia. Ő volt az. Az egyetlen, aki szívből jövő mosolyt tudott csalni az arcára. Vagyis… Most már az egyetlen.


2014. augusztus 9., szombat

Bevezető & Szereplők

Biztosan tudod, hogy melyik oldalt szolgálod? A jót, avagy a rosszat? Vagy... érdekel ez egyáltalán? Nem? Nincs mit veszítened? Mit ígértek, hogy ezt csinálod? Vagy nem is ígértek semmit? Ki vagy? Ki vagy te igazából? Mi történt a múltadban, ami miatt most itt tartasz? 

JongDae - vagy ahogy a felettesei és munkatársai szólítják - Chen, egy bonyolult, titokzatos személyiség.
Senki sem tudja, hogy ki ő, és honnan jött, csak azt, hogy a szakmájában ő a legjobb. Emiatt rengetegen versenyeztek érte, de neki nem az volt a fontos, hogy melyik mennyi ajánl... Ő eldöntötte, mit akar. És az a bizonyos dolog csak az egyiknek volt meg. Ez az egyetlen, ami miatt hamis érzelmekkel és vérrel mocskolja be a lelkét. Őt csakis kizárólag az az egy érdekli... De az övé lehet valaha is...?


Szereplők:

Chen - Kim JongDae

21 egy éves fiatal férfi. Könyörtelen. Manipulálja az embereket a kisugárzásával, megjelenésével, szavaival, hangjával és a testével... Hogy aztán könyörtelenül végezhessen velük. Ez a munkája. Bérgyilkos. És nem akármilyen...
A múltját teljes homály fedi. Nem beszél magáról őszintén senkivel... Vagyis majdnem senkivel.
Byun BaekHyun

22 éves. Hasonló képességekkel rendelkezik, mint Chen, bár kevésbé sikeresen alkalmazza őket. Munkatársak, amúgy. Mindig próbálja lekörözni Chent, de ez az esetek nagy százalékában nem sikerül. Nagy százalékában? Sosem.
Ami az ő múltját illeti... Szegény család sarja, de ez már mondhatni mindegy, mert már csak ő van. És ő meg keres rendesen.... Legjobb barátja ChanYeol. Neki panaszkodik általában. Mellesleg meg össze vannak nőve. Vele szokott néha versengeni, de azt csak szórakozás céljából.
Bosszantja, hogy a "cég legjobbjáról" nem tud senki semmit.


Park ChanYeol


21 éves. Chennel és BaekHyunnal ellentétben az ő módszere nem a testiségen és csábításon alapul. Egyszerű, gyors és biztos letámadásos gyilkosság. Hozzá ez illik. BaekHyun legjobb barátja. ... És titkos csodálója. Mindenben támogatja a fiút, még ha az számára lelki fájdalommal jár is.
A családi hátterét illetően: árva. Se apja, se anyja. Vagyis... lehet, hogy van, de lehet, hogy nincs. De ez teljességgel lényegtelen. Nevelni nem nevelte senki. ... Egy ideig, legalább is. Aztán a jelenlegi főnöke magához vette, és igazi gyilkost nevelt belőle. Könyörtelen, gyors... Ennek ellenére viszont a lelke jó. Már amennyire egy bérgyilkosé az lehet... 


Xi LuHan

24 éves. eredetileg egy konkurens cégnél dolgozott, de váltott. Különböző okok miatt. Amiket nem tud senki. Tényleg senki, csak LuHan. Persze mindenki találgat, és pletykák is keringenek bőven a dologról.
Kifelé hűvös és távolságtartó, de ez csak úgymond "munkaköri ártalom", na meg páncél. Hiszen kinek kell egy lágyszívű, kedves és jóakaró bérgyilkos?... Van olyan egyáltalán? Talán. Esetleg.
Ami a módszereit illeti... Felettébb különlegesek. Talán ez fejezi ki a legjobban.
Oh SeHun

20 éves. Újonc. Nem épp nyugodt természet. Sőt. Elég makacs, és talán túlzottan vakmerő is. Mindig őszinte. Mindenkivel. Ami nem mindig vezet jóra...
Árva. Felnőttként került ki az árvaházból. Eredetileg hentesként dolgozott... De egy napon egy öltönyös fickó bement az üzletbe, ahol dolgozott és a zsebébe csúsztatott egy telefonszámot. Most pedig itt van.
ChanYeol képezte, vagyis képzi jelenleg is. Ebből kifolyólag hozzá hasonlóan ő is szemtől szemben öl. 


Kai - Kim JongIn 
20 éves. Nem egyedül dolgozik. Van egy párja, D.O. "Az Erő és az Ész". Ő az "Erő". Ők a "tömeges irtásokért" felelősek.
Amúgy meg egy szelíd kiskutya. Már amikor...
A társával együtt talált rájuk a főnökük egyik embere egy erdőtűz után. Még kisgyerekek voltak. Kirándulni voltak a családjukkal, amikor rejtélyes körülmények között felgyulladt az egész erdő. Csak ők ketten élték túl...


D.O - Do KyungSoo

21 éves. Kai "másik fele", avagy az "Ész". Ő felel a stratégiák kidolgozása, és egyéb ilyen dolgok miatt. Kicsit félénknek tűnhet elsőre, de... nem az. Elég csípős megjegyzései vannak a többiekkel szemben olykor. Angyalbőrbe bújt ördög. Ő gondoskodik Kairól és a kis lelki világáról, ami azt illeti... 

Kris - Wu YiFan 

23 éves. Morcos és hűvös. Vagy mégsem? Ezt igazán egy ember tudja csak. Kitagadták. Nem lepte meg. Sosem volt jó a viszonya a szüleivel. Mindenkinek jobb így... Vagyis ő ezt állítja.
Párban dolgozik. "Az Egyszerűség és az Elegancia". Ő az "Egyszerűség".


Huang ZiTao

21 éves. Kris társa. Az "elegancia". Felnéz rá. Ő hozta ki a javítóintézetből, és együtt szöktek meg Koreába. Vagyis ő szökött, Kris meg jött magától. Hogy miért volt intézetben? Mindig rosszkor volt rossz helyen. Mondhatni, áldozat volt. Ő csak védekezett. Csak talán túlzottan hatásosan.
Amúgy rendes srác, csak kissé bizalmatlan és egy csöppet félénk. De ez a munkájában nem hátráltatja. Még jó.

Lay - Zhang YiXing

22 éves. Hacker. Van egy társa, aki kém. Így ők ketten felelnek az információszerzésért.
Nagyon okos. Nagyon. Bár a többiek ezt néha hajlamosak megkérdőjelezni. De ő akkor is.
Nincs családja. Meghaltak. Még baba volt, nem emlékszik. És senki nem mond semmit. Ezért a legfőbb célja, hogy fényt derítsen a családtagjai halálának körülményeire.
Amúgy ő az, aki mindenkivel jóban van. Tényleg, mindenkivel.

Xiumin - Kim MinSeok

24 éves. Kém. Lay társa, és támogatója.
Neki van családja, de Amerikában. Nem igazán tartják a kapcsolatot.
Alapvetően jóindulatú és kedves, általában jól kijön mindenkivel. 

Suho - Kim JoonMyun

Nem bérgyilkos. Ezt most szögezzük le. Ő a főnök fia. Tudatlan, ami azt illeti. Abban a hitben él, hogy az apja egy marketing cég tulajdonosa és vezérigazgatója. Amolyan "kegyes hazugság". Vagy nem.
Elbűvölő. A jelleme kissé érdekes, de bájos. Szeretik az emberek. Egy valaki különösen...

És akkor felmerül a kérdés: Ki az a bizonyos "főnök" ? Az nem fontos. Nem akarja, hogy tudják, ki is ő. Persze a dolgozói tudják, de ők sem. Hivatalosan nem is létezik. Álnév, álarc, semmi sem valódi, ami vele kapcsolatos. Csak a fia. Az örököse. ... Vagy talán még ő sem...?